Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az iskolákról általában

2013.07.21

 Sajnos manapság túl sok az eltérés olyan téren, hogy milyen egy mai iskola, illetve milyennek kéne lennie egy mai iskolának. Jelenleg is látom belülről, mi zajlik ott, és ráadásul abban a megtisztelő helyzetben vagyok, hogy rengeteg alkalmam nyílt meghallgatni több tanár véleményét is a munkájáról, illetve a diákokról. Ez megengedi számomra, hogy kicsit tanár szemszögből is lássam a dolgokat. Ugyanis egy iskolát háromféle szemszögből lehet nézni: diák, tanár, illetve a szülő szemszögéből.

A szülő szemszögét mindenki ismeri feltehetőleg. A szülők a legjobbat akarják gyereküknek a későbbiek folyamán is, azt szeretnék, ha a gyereküknek nem lenne gondja a megélhetéssel, és ezért elvárják tőlük, hogy szorgalmasak legyenek, jó jegyeket vigyenek haza, a dolgozatokra lelkiismeretesen felkészüljenek. A diák valóban nem fogja föl, főleg amíg fiatalabb, hogy a bizonyítványán igenis sok múlik a jövőben. Vagy ha fel is fogja, a hetedikes diák például a következőt mondja: "Az idei év vége még nem számít a középsulis felvételihez, majd jövőre belehúzok." Csakhogy itt a kérdés, amit minden szülő jogosan tesz föl: "Ha már idén nem tudsz belehúzni, jövőre, mikor nehezebb anyagokat vesztek, hogyan fogsz?" Nem állítom, hogy jó ez az oktatási rendszer, ami Magyarországon folyik (még rontják is), de sajnos mindig ahhoz kell alkalmazkodnunk, amit kapunk (innen a mondás: ha az élet citromot ad, te limonádét csinálsz).

A diákoknak a jövőben további tanácsokat fogok osztogatni más bejegyzésekben. A szülőknek annyit mondanék, hogy próbálják meg megtalálni fiukkal/lányukkal a közös hangot. Ne fenyegessék, ne kiabáljanak velük, a verést már nem is említem, ezek hatására a gyerek még dacosabb lesz, illetve a jövőben ő is felveszi ugyanezt az erőszakos stílust (nemcsak másokkal, a szüleivel szemben is). Ha a diáknak problémái vannak az egyik tantárggyal, üljenek le vele, beszéljék meg, hogy mi okozza a nehézséget, segítsék őt annak leküzdésében. Ez fontos főképp az általános iskolások számára. Ha kell, közösen rágják át az adott tananyagot olyan módon, hogy a szülő kérdezi ki a diákot, és így talán a szülő számára is világos lesz, hogy az adott tantárgy melyik része nem fekszik a diáknak. Az én apám mindig úgy segített nekem és a testvéremnek a tanulásban, hogy ő maga is elolvasta a tananyagot, kikérdezte tőlünk, és ahol azt látta, hogy az a rész nem megy, azt megpróbálta kicsit a saját stílusában elmagyarázni. Ez a stílus kellően tréfás és érdekes volt ahhoz, hogy jobban megragadjon az emlékezetünkben az adott dolog (pl. sűrűség fogalma: "Rakok eléd egy köbméter vasat meg egy köbméter szart... Ha ráteszed mindegyiket a mérlegre, nem ugyanannyit fog mutatni a kettőnél, mert más a sűrűségük." - és ezt magyarázta hosszú perceken keresztül, míg meg nem értettük). Egy-egy ilyen apukával tanulás sosem vett igénybe egy óránál több időt. Ha a szülők több gyereket nevelnek, rá lehet venni őket, hogy készüljenek fel együtt a következő tanítási napra. Az idősebb gyerek nyilván sokat tud segíteni a fiatalabbnak a tananyag megértésében, még talán többet is, mint egy szülő, mert két gyerek mégiscsak közelebbi hullámhosszon állnak egymáshoz képest. És mivel az iskolai tananyag eléggé spirális, ismétlő jellegű, az idősebbnek is javára válik, ha átismétli az adott tananyagot, amit fiatalabb korában már vett, de biztos, hogy elő fog még kerülni iskolai évei során.

A diákoknak annyit mondanék, amit az egyik gimnáziumi tanárom gyakran ismételget nekünk: ne úgy menjetek be az iskolába, hogy "jaj, már megint, nem hiszem el, ez a nap is tönkre van téve". Ha ezt beülteted a fejedbe a nap elején, az agyad bizony úgy is fogja felfogni, hogy az egy rossz nap. Ha kellően pozitív a hozzáállásotok az iskolához, a tanárokhoz, a tananyaghoz, akkor minden sokkal elviselhetőbbnek fog tűnni. És hát valljuk be: 12 évet végig kell szenvednetek az iskolapadban, szerintem nektek is sokkal jobb lesz úgy, hogy ha nem minden nap úgy mentek be, hogy "elegem van az egészből", hanem inkább úgy, hogy "na megint korán kellett kelnem, de legalább találkozok a barátaimmal, ráadásul ma tök könnyű tantárgyak lesznek, kíváncsi vagyok, mi mindent fogunk tanulni belőlük". Szóval minél jobban kerülni kell a szenvedést. Szüleiteket, tanáraitokat ne hergeljétek szándékosan; a szülő csak jót akar nektek, és már az is sokat számít nekik, ha látja az igyekezetet. Apám egyik gyakori mondata, miután rossz jegyet kapok: "Nem szólnék egy szót se, ha azt látnám rajtad, hogy te tényleg hülye vagy megtanulni ezt a tantárgyat. De én azt látom rajtad, hogy sokkal többre lennél képes, csak lusta vagy normálisan felkészülni." Tehát lássák rajtad, hogy te tényleg igyekszel és nem csak ülsz a babérjaidon várva a jobb jegyet. A tanárokkal kapcsolatban pedig: jól tudom, hogy vannak tanárok, akik nagyon jók, és nagyon rosszak, nekem is van olyan tanárom, akire azt mondom, hogy nem lett volna szabad ezt a foglalkozást választania magának. Viszont ha te becsmérled a rossz tanár munkáját, azzal nem azt éred el, hogy jobban fog tanítani, mintsem inkább azt, hogy magadra vonod a haragját, és folyamatosan fog szivatni feleltetésekkel, röpdolgozatokkal, stb. A tanárhoz mindig alkalmazkodni kell, nincs mese. Ha nem érthető a tananyag úgy, ahogy a tanárod leadja, kezdj el együttműködni osztálytársaiddal, kérdezz tőlük, amit nem értesz. Bosszankodni sem érdemes hosszú órákon keresztül, hogy "jaj, de rossz ez a tanár, már megint nem adta le normálisan az anyagot"; annyi idő alatt már pont megtalálod a megoldást az anyag érthetővé tételére. Mellesleg megjegyezném: lehet, hogy a rossz tanár sem annyira rossz, csak te már elhitetted magaddal az óra elején, hogy ő milyen unalmas; az agyad így persze, hogy nem fogja megerőltetni magát, hogy odafigyeljen rá.

És végül a tanári szemszög. Szilárdan él bennem egy-egy kép arról, hogy milyen a jó tanár és milyen a rossz tanár, hála istennek én már megtanultam alkalmazkodni mindkét fajtához. Viszont főleg általános iskolában jellemző az olyan tanár fajta, aki gyakran mondja: "annyira hülyék a diákok, egyszerűen nem bírok velük, nem haladunk rendesen a tananyaggal". Jól tudom, hogy a diákokkal nem mindig könnyű bánni, azonban mindenre van megoldás. Azoknak a diákoknak, akik tényleg nagyon rendetlenek, soha nem fog használni a rossz jegyekkel, írásbeli figyelmeztetésekkel való fenyegetőzés, a pisszegés és a kiabálás. Ilyenkor jön az, hogy fel kell áldozni valamit valamiért. A tanórák a tanár és a diákjai együttműködéséről kell, hogy szóljanak. Ha nincs meg az együttműködés, meg kell teremteni. Ez bizony járhat azzal, hogy meg kell állni, szünetet tartani, és el kell kezdeni beszélgetni a diákokkal. Tudom, hogy ez a tananyag rovására megy, de javítsanak ki, ha tévedek: az mégjobban a tananyag rovására megy, ha minden tanórának a felét kiabálással meg pisszegéssel kell eltölteni. Bizony áldozzon fel a tanár egy egész tanórát is, ha kell, kérdezzen a diákoktól, és mondja el, hogy ő miként éli meg a viselkedésüket, és hogy mi a célja a tanórák folyamán. Ez ne szidalmazó stílusban történjen, ne azt lássák a diákok, hogy a tanár az ellenségük. Egy ilyen beszélgetés után biztos sokkal könnyebben fog menni a közös munka, és nem a fegyelmezéssel fog eltelni a tanóra.

A diákoknak szimpatikusabb a tanároknak azon fajtája, aki rugalmasabb, nem ragaszkodik mindennél jobban ahhoz, hogy az óra elejétől végéig folyamatosan a tananyagról legyen szó. Néha egy-két perces elrugaszkodás hétköznapibb témák felé máris felkelti az osztály érdeklődését, és lehet, hogy ezután még sokkal nagyobb hatásfokkal sikerül átadni a tananyagot, mintha az óra elejétől a végéig monoton módon csak ugyanarról a témáról beszélne. Más halála sincs a diákoknak, mintha egy tanár monoton, unalmas hangnemben beszél. Többször is aludtam már el egy bizonyos tantárgy óráin belül, pedig még szeretem is az adott tantárgyat, egyszerűen a tanár hangja nem tudott ébren tartani. Jól tudom, hogy ez az én részemről sem volt korrekt húzás, azonban aki ismer, tudja, hogy nem vagyok az az órán elalvós fajta, szóval ennek is megvolt az oka.

Egy korábbi bekezdésben említettem, hogy apám sosem vonakodott tréfás módon átadni egy bizonyos információt. A tanárok se vonakodjanak! Minél nagyobb érzelmi töltettel ruháznak fel egy információt, a diákokban annál hatékonyabban ragad meg. És hát mi lehetne hatásosabb érzelmi töltet a vidámságnál, a tréfánál? Tudom, hogy vannak tantárgyak, amiket nehezebb tréfás módon átadni, de meg lehet találni a módját, ha az ember keresi. Pl.: Lehet jellemezni a szinuszfüggvényt kétféle képpen. Első verzió: "A függvény mínusz pí per kettő és három pí per kettő között megrajzolt grafikonját két pí-vel, illetve két pí egész számú többszöröseivel eltolva az egész számegyenesen megkapjuk a szinuszfüggvény görbéjét." Második verzió: "Loch Ness-i szörny." Nyilván a második verzió jobban tetszik a diákoknak (a matektanár most biztos mondja, hogy dehát ebből nem érti meg a diák, hogy pontosan mit is jelent a szinuszfüggvény. Természetesen a Loch Ness-i szörnyet tovább lehet jellemezni, sokkal jobban fogja érdekelni a diákokat, mintha egy névtelen valamit akarnánk definiálgatni). Lehet, hogy dedósnak tűnő módszer, dehát... hatásos, és ez a lényeg, nem?

Véleményem a magyar iskolákról. Rossz volt régen, most még rosszabb. És ez nem csak az én véleményem, megannyi cikk született a világhálón, ami a magyar oktatási rendszert kritizálja. Engem ez ragadott meg a legjobban, a lényeg nagyon jól és pontosan benne van:

http://mnytud.arts.klte.hu/tananyag/eszabo-hiba.htm

És ezek után hála istennek, még bevezették, hogy a diákoknak kötelező minden nap testnevelés órára járniuk. Biztos vannak olyan diákok, akik szeretik a testnevelés órákat, és azt mondják, hogy ez egy milyen jó szabály volt. Én azt mondom, hogy másra sem volt jó, minthogy tovább növeljék az egy év alatt kötelezően teljesítendő tanórák számát, megróják a többi tantárgy tanóráinak a számát. Látszólag nem probléma, hogy egy biológia órát lecserélünk egy testnevelésre, azonban ez megakadályozza a biológiatanárt abban, hogy leadja azt a tananyagot egy év alatt, amit neki előírnak, és ami neki még eggyel több órában is nehézségeket okozott. Keveset mozognak a diákok? Írjunk elő nekik minden napra testnevelés órát, hátha komolyan veszik? Az én környezetemben még a tanárok SEM veszik komolyan, és teljes mértékben megértem őket. Bölcsebb döntés lett volna mondjuk minden diáknak legalább egy sport űzését előírni. Lehet, hogy sokaknak ez sem tetszett volna, viszont biztos vagyok benne, hogy hasznosabb, mint hetente 2 órával többet gyakoroljuk a kislabdahajítást, amire aztán kapunk egy 3-as osztályzatot, mert nem úgy hajlítottuk be a karunkat, ahogy kellett volna. Nemcsak lelkileg van jobb hatással a gyerekre az általa választott sport űzése, de szerintem még egészségileg is jobb testmozgást jelent, mint a kislabdahajítás meg a helyből távolugrás.

Csak azért tértem ki erre a testnevelésórás problémára, mert úgy láttam, hogy ez nincs benne az általam linkelt cikkben, elvégre ez egy elég újdonsült törvény eredménye.

Hát ennyi lett volna, remélem, másoknak is sikerül úgy alkalmazkodniuk, mint nekem, és pozitívan élik túl az iskolapadban töltött órákat.:)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.